Elvileg az ember az életének még a prenatális időszakára is emlékezik. Gyakorlatilag azonban nem emlékszünk általában a 3-6 éves korunk előtt történtekre. Szüleink „hipnotizáltak” bennünket, elfelejtették velünk a múltunkat. Tudatos szinten csak halvány élményünk van az emlékezésről. Tudat alatt azonban mindenre emlékezünk.
Nehéz változtatni azon a mintán, amit a nevelés, a szocializáció során szerez az ember. A „szülői hipnózis” bénító hatású (vagy az lehet), és nagyon nehéz belőle felébredni. A 4. ház azt a lelki területet képviseli, ahol mindazon élményeink megtalálhatók, amellyel a tudat is találkozott, ha csak egy pillanatra is.
Ez a személyes tudattalan szférája. Itt jelen vannak azon (ős)élményeink, amit tudatosság hiányában nem tudtunk feldolgozni; azon élményeink, amelyek a (már létező) tudatnak oly mértékben voltak kényelmetlenek, hogy azok a megélés pillanatában nyomban a személyes tudattalanba kerültek; azon személyiségrészeink, amelyekhez kudarcélmények kapcsolódnak, és ezért "tudatosan" elfojtódnak, valamint emlékezetünk azon tartalmai, melyeket huzamosabb időn keresztül nem használtunk és ezért mélyebbre süllyedtek, hogy átadják a helyüket az újabb információknak.
E személyes tudattalanbeli tartalmakhoz a tudat elvileg hozzáférhet, természetesen a mélyebb rétegek esetén csak komoly önismereti munkával. Az asztropszichológia segítő szerepe ebben „csak” annyi, hogy megmutat, néhány vizsgálódási irányt.
Nehéz szembesülni a 4. házzal, hiszen a múltunkkal, a gyökereinkkel, a szüleinkkel szembesülünk ekkor – és természetesen sok negatív élménnyel. Ahhoz, hogy a saját utunkat járhassuk, hogy az individuációs folyamat ne stagnáljon, fel kell dolgozni a múltat, majd le kell válni róla. Ez olyan mintha elárulnánk a múltat, az otthont, a szülőket. Ez egy nehéz kihívás. |