Asztromokus
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat

 
Hasznos oldalak
 
Házak
 
Szavazás
 
x Villanykörte
Tartalom
 
x Oroszlán

Kisebb közösség, pl. a család, baráti kör tartozik hozzá, melynek természetesen ő a "vezére", az irányítója. Picit magasabb horizonton van, mint a Kos, inkább vezér, uralkodó, mint harcos. Jóval nyitottabb, még mindig nagyon erős az én-kép, de már képes elfogadni, hogy mások is léteznek, azonban erős választóvonal van a sajátjai és mások között. "Az Én feleségem, az Én férjem, az Én gyerekem stb." Ugyanaz az ambíció, de már nem csak hódít, legyőz, hanem pozitívan is uralkodik a szűkebb környezetben. Oroszlán szülők adják pl. ugyanazt a nevet a gyereküknek, mint a sajátjuk.

H: A jó király, a jó apa, a jó parancsnok, az igazságos, az övéi számára mindent kiharcoló.

DH: gőg, pöffeszkedés, zsarnokság. Mindent és mindenkit a saját tulajdonának tekint.


Az átlagos Oroszlán a középtermetűtől kicsit nagyobb, és testesebb. Kicsi Oroszlánra 1 példa: Napóleon, . Egyenes tartása van, jellemző a felemelt fej, a büszke, egyenes tartás, de nem merev. Egy kicsit olyan, mintha mindig lefele nézne. Mindig nyitott arc, soha nem rejti. Körültekintő nyíltság. Szemlét tart az emberiség felett, mint egy uralkodó. Mindig a szembe néz, és zavarja, ha a partner nem így tesz, esetleg szól is érte, illetve gyanús neki, ha nem nézel a szemébe. Ha nem nézel a szemébe, akkor nem is hisz neked igazán. Az Oroszlán szemébe nem kell mereven belenézni, csak maga a gesztus is elég, azaz, ha a szemtengelyek egy magasságban vannak.

Mint minden Tűz-jegyben, az Oroszlánban is van egy jellegzetes naivitás, egyfajta kisfiússág, de nem férfiasság, még a nőben is. Olyasmi, mint amikor pl. az Oroszlán gyerek a papa csizmájába bújva Napóleont játszik.

Bizonyos gesztusokat elvár, de ad is. Ezt célszerű betartani, különben nem fogsz neki tetszeni, gyanús leszel. Ha betartod, akkor rokonszenvezni fog, még ha ellene teszel is. Ez a gesztusrendszere "teátrális", nagyvonalú. Mindenképpen abszolút tiszteletet igényel, de ezzel a gesztusrendszerrel "beetethető", pl. udvariassági gesztusok, vagy a megszólításban egy picit feljebb címezni (pl. "Főnök"). Azonnal működik, ha egyenesen odamész, és szemébe nézve így kezded: "Mi, régi jó barátok...".

Legjobban megszervezni és irányítani tud.

Rendkívül, sőt, szinte önveszélyesen hiszékeny tud lenni. Benyeli a külső gesztusokat, és nem néz mögéjük.

Az Oroszlán típusú indulat jellemző és látványos. Ordít, ha látja, hogy becsapták. Ordít, de nem örjöng, és azt is rövid ideig. Addig a szemébe nézve légy csendben. Nagyon ritkán üt, csak ordít, és nagyon hamar kiereszt. Megint elővehetők a gesztusok ("Hű, igazad van, szemét voltam, de megjavulok, ..."). És ezt folyamatosan lehet vele csinálni, nem tanul belőle. Hiába hívod fel a figyelmét rá, akkor sem.

Eszméletlenül optimista beállítottságú. Alapvetően a dolgok rendben vannak, "majd egy kicsit segítek megszervezni", de egyébként jó. Soha nem hazudik, nem is képes rá az egyszerűségéből és a naivitásából adódóan. Picit sem gondolkodik, azonnal kimond mindent, még a legféltettebb titkait is, ha megkapja a gesztusrendszert.

Az arc nagyon jellegzetes, az egyik legjobban felismerhető. A homlok nagyon magas, teljesen függőlegesen emelkedik, és aztán a fejtetőn hirtelen vízszintesbe fordul. Pl. Lenin. Az orrhegye kicsit lapos, mintha le lenne csípve. Nagyon jellegzetes, és azonnal felismerhető az ún. Oroszlán-vonal: az orr sarkából a száj sarkáig húzódó ránc. A Baknak is van hasonló, de annak az orrára is felmegy, és a szájsarkoknál megismétlődik, az a Bak-vonal.

A szemszínük nem jellemző, bármilyen lehet, de ritka a fekete és a kék. A haj viszont eléggé jellegzetes: születéskor tejszőke, csigás göndör, és az élete során folyamatosan barnul és egyenesedik. Hajritkulás a férfiaknál van, ez egy központ nélküli ritkulás, és már 20 évesen is elindulhat. A frizura-készítés nem jellemző. A haj ugyan vékony, így lehetne, de utálja, ezért ún. sörény-frizurája van. Nem nagyon őszül.

Nem is sovány, nem is kövér, ugyanakkor testes. A testszőrzet gyakran aranyszőke, de nem tartozik a nagyon szőrös testűek közé. Külön bajusza soha sincs, vagy semmi, vagy sörényszerűen, szakállal együtt.

A mozgás kicsit teátrális, lassú, mély, koreografikus, ünnepélyes mozdulatok jellemzik.

Szeret a dolgok közepébe kerülni. Csendes méltóság jellemzi: bejön, áll, "majdcsak csend lesz".

Az öltözködés is megerősíti: jellegzetes pompázatosság van benne, szereti a sötétvöröset, bíbort, valamint aranyat, de nincs "túlhúzva". Minden nagyobb egy kicsit, nagyvonalú, soha nem jár szűkben. Kicsit olyan, mint egy operaénekes, aki bejön a színpadra a pompás kosztümben, és kiereszti a hangját.

A leginkább ékszerviselő, és ez aranyból van. Mű ékszert soha sem hord, kizárólag csak valódit, abból is csak az aranyat. Különösen jellegzetes a férfiaknál ha pl. arany karperece van, akkor tuti Oroszlán.

A jelmezszerű öltözködéshez vonzódik, de nem az egyenruhához, hacsak nem valami nagyon magas pozícióról van szó. Az egyenruha a Nyilasé. Jellemzően az Oroszlánok hordanak kalapot.

Mindig egyenes tartással áll, ül stb.. Aki a fotelben a karfára pontosan teszi rá a kezét, mint a faragott oroszlán, az Oroszlán.

Roppant jószívű, segítőkész, nyílt, barátságos. Egyszerű alapgesztusok, egyszerű világnézet jellemzi.

Érzékeny jegy, érzelgős, de nem "tócsába menően".

Fényképen mindig középen van, és egyenesen belenéz a lencsébe.

Hihetetlen áldozat- és segítőkész. Az Oroszlán rendkívül gyerekszerető. A saját nevét adja a gyerekének, ha több van, akkor is, csak a második névvel különbözteti meg őket. Általában gyerekekkel foglalkoznak, pl. úttörőparancsnok, tábori "a Józsi bácsi", aki úgy értett a gyerekek nyelvén. A segítőkészsége, barátsága inkább a közeli körére terjed, idegenekre nem annyira. Ha alapítványt tesz, azt természetesen magáról nevezi el.

 
Bazár
 
Nyugati horoszkóp
 
Egyéb horoszkópok
 
Bolygók
 
Asztrológia
 
Híres...
 

Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168