Nem elég csupán befogadnunk az információkat, benyomásokat (lásd. 3. ház). Szükségünk van arra, hogy ismereteink valamilyen (ránk jellemző) rendszerben összeálljanak, azaz rendezett tudássá váljanak. Motiváltak vagyunk tehát a rendszerezésre és az átlátásra. A motiváltság erőssége természetesen egyénenként különböző és nem függ össze a tudás mértékével.

Akinek erős az ismeretrendezési motivációja, annak domináns az a szükséglete, hogy a világ számára fontos részét átlássa és ellenőrizze. Van, aki mindent rendszerez és osztályoz: lakás, tárgyak, teendők, napi beosztás, kapcsolatok. Ugyanakkor van, akinél a rendszerezés csak az élet egy-egy területén érvényesül, máshol nyomát sem látni: a szórakozott tudós és a cédulái.

Ahhoz, hogy ismeretrendezésünk eredményes legyen, szükségünk van egy úgynevezett ismeretrendezési célra. E nélkül ismeretrendezési motivációnk csupán belső késztetés marad, konkrét eredmény nélkül. Tehát tisztán kell látnunk, hogy mi alapján rendezünk. A rendező elv megléte keretet ad csoportosításainknak.

A vágyon és a célon túl szükséges az úgynevezett az ismeretrendezési megfeleléskészség jelenléte is. Azaz a készen kapotthoz, az addig használthoz képest nem tudunk újat létrehozni, ha nem önmagunk rendezzük az ismereteinket. Máskülönben csak megtanuljuk mások rendszereit. A hozzátétel, az antitézis, a vita képességéről van itt szó.

A három alkotórész (vágy, cél, készség) kiegyensúlyozott jelenlétére van szükségünk; – ha a vágy gyenge, akkor nincs elég energiánk az ismeretek összegyűjtéséhez; – ha a cél bizonytalan, akkor nem születik rendezőelv az áttekintéshez; – ha a megfeleléskészség hiányzik, akkor nem születik saját önálló konklúzió.

Világunkban (és ismereteinkben) annak valamilyen fokú rendezettsége nélkül könnyen eltévedünk. Szétesünk, ha munkánkban, életvitelünk megszervezésében, kapcsolatainkban való eligazodásban nincs jelen az ismeretrendezés, az áttekintési képesség.

[feladatvégzés]

Általában igényünk van arra, hogy feladatokat keressünk, hogy hasznosnak vagy elfoglaltnak érezhessük magunkat, hogy dolgunk legyen (még ha lustának is számítunk). Azt a késztetésünket, ami önmagunk (és/vagy mások) dolgoztatására, aktivizálására irányul, feladatvégzési motivációnak nevezhetjük.

Akiben erős ez a motiváció, az folyton ügyködik, keresi az elfoglaltságokat, hogy hasznosnak érezhesse magát. Többnyire a környezetét is igyekszik mozgósítani. Nyilván ennek sokféle árnyalata létezik. Az igazán feladatvégzésre motivált ember ott is feladatot lát, amiben a többség nem: nyaralás, szórakozás, utazás, emberi kapcsolatok. Sok esetben e belső késztetettségünk anélkül is erős lehet, hogy tisztában lennénk a feladatainkkal. Ez a feladatkeresés állapota (ráhangolódás, azonosulás).

Konkrét feladatvégzési cél nélkül a késztetettség csak készenléti állapotot idéz elő. A cél megteremti és fenntartja bennünk a meghatározott teendők tudatát. Lényege, hogy a feladat világosan álljon előttünk. Akinél erős ennek a célnak a tudata, az nagy súlyt fektet a dolgok logikájának az áttekintésére. Elkötelezett, és racionálisan érvelni tud a feladat szükségessége mellett, és másokat is igyekszik erről meggyőzni.

Viszont, ha csak a logikus érvelés van jelen, de nincs belső hajtóerő, az külsődleges, száraz, bürokratikusan racionális stílussá merevülhet: tehát szükség van belső késztetésre, lelkesedésre, lendületre. Ezt nevezhetjük feladatvégzési megfeleléskészségnek, ami tulajdonképpen a végrehajtás menetének a tudatosítása: kimondás, hangos gondolkodás, a teendők megfogalmazása.

Itt is a három összetevő kiegyensúlyozottsága adja meg a harmóniát: azaz ha az "elkötelezettség", a "logikus érvelés" és a "hangos gondolkodás" nagyjából egyenlő arányban vannak jelen. Az ilyen személyiségnek, ha vannak is problémái, azok valószínűleg nem a vállalt feladatokkal kapcsolatosak.

[életmód]

Általában fontos számunkra, hogy személyünkre szabott, szükségleteinkhez igazított életformában éljünk. Nyilván karaktertől függő, hogy ez az életforma kellemességre törekvő, hedonisztikus, aszketikus vagy mondjuk, a mindennapokhoz igazodó. Ahány ember, annyiféle, de közös bennünk, hogy a magunk módján szeretnénk élni. Különbözünk azonban abban, hogy mennyire központi kérdés számunkra az életmódunk kialakítása.

Van, aki egész életét életkörülményei megszervezésével tölti, és van, akinek ez egyáltalán nem fontos. E belső késztetettség (amennyiben megvan) mozgat minket, amikor keressük a számunkra megfelelő életformát (pl serdülőkor: életmodellek keresése). A motivációt egyaránt adhatja valami jónak a tartósítása, vagy azért, mert elégedetlenek vagyunk és változtatni szeretnénk.

A körülmények lelkiállapotunkra gyakorolt hatásának ismerete azonban csak a belső késztetettséget adja: a vágy egy megfelelő életmódra még kevés. Szükségünk van a célra is, azaz tisztában kell lennünk azzal, hogy pontosan milyen életmódra van szükségünk.

A belső késztetettségen és a célon túl szükség van a megfeleléskészségre itt is. Fontos, hogy minél több lépcsőben lássuk előre cselekedeteink és körülményeink (ok és következmény) egymásra épülését (negatív példa: rátóti mesék, pozitív példa: Robinson a lakatlan szigeten).

Az életmód minden változása a megfeleléskészség mozgósítását hozza magával. Akiben ez a készség erős, azok látszólag teljesen lehetetlen helyzetekben is képesek életmódjukból bizonyos sarkalatos elemeket fenntartani. Akiben viszont gyenge, annak az élete könnyen szétesik a változó körülmények hatására. Van úgy, hogy a megfeleléskészség erős, de a vágy és a cél gyenge. Ilyenkor az ember unalmas szükségszerűségnek érzi jól megszervezett életét.