Mi is az a Dzsjótis?

A védikus asztrológia, vagy DZSJÓTIS egy ősi indiai asztrológiai rendszer, amelynek a szabályait önmegvalósított bölcsek jegyezték le évezredekkel ezelőtt, szanszkrit nyelven. Ennek az ősi árjan civilizációnak az írásos emlékeit összefoglalóan védikus irodalomnak nevezzük. Az asztrológia, szanszkrit nevén dzsjótis, vagyis a világító égitestek tudománya a hat védikus kiegészítő tudomány egyike volt, tehát meglehetősen fontos szerepet töltött be a védikus civilizáció életében. Még a vallásos ceremóniákat is a kedvező asztrológiai időpontok figyelembevételével hajtották végre, nem is beszélve az összes többi tevékenységről.

A különböző asztrológiai iskolák kialakulása

A Védákban található információk alapján arra következtethetünk, hogy az előző korokban az egész Földön egy lelkileg és erkölcsileg magasan fejlett civilizáció létezett, amely több millió éven keresztül fennállt. Ennek a kultúrának a hanyatlása mintegy öt-tízezer évvel ezelőtt kezdődött az emberi társadalom fokozatos erkölcsi és lelki degradációja következtében. A Föld népessége ebben az időszakban több kultúrkörre szakadt, amelyek több- kevesebb mértékben megtartották az ősi tudást. Nézetünk szerint ez történt az asztrológiával is.

A védikus asztrológia tudásanyaga az egyiptomi, arab, majd görög asztrológiai iskolákon keresztül került át Európába. Bizonyos változtatásokkal ugyanez a tudás bukkant fel a távol-keleti és Dél-Amerikai kultúrákban is. Az itt következő összehasonlításból is kitűnik, hogy a dzsjótisban használatos számítási módszerek sokkal kifinomultabbak és pontosabbak, mint a nyugati asztrológiában ismert módszerek, és ez szintén arra enged következtetni, hogy ez az eredeti rendszer, a többi pedig ebből alakult ki az adott kultúrkörök tudati szintjének megfelelően.

A védikus asztrológia keletkezése

A Védákban található szövegek szerint a dzsjótis-sásztra, vagyis az asztrológiával foglalkozó szövegek az univerzum teremtése idején nyilvánultak meg a Legfelsőbb Úr, Mahavisnu lélegzetéből. Ezek a szövegek mintegy ötezer évvel ezelőtt lettek lejegyezve olyan önmegvalósított bölcsek által, mint Parásara Risi és Bhrigu Muni. Az ő nevükhöz fűződik az Indiában ma is ismert két fő asztrológiai rendszer létrejötte. Ezeket a bölcseket több más személy is követte, mint Gargamuni, Dzsaimini Risi, valamint több középkori szerző, pl. Varahamihira, Prithujasasz és Mantrésvara.

A krónikák szerint mindezek a személyek önmegvalósított bölcsek voltak, akik ismerték a jelent, a múltat és a jövőt. A számítási módszerekkel és a pozíciók értelmezésével kapcsolatos tudást meditáció közben nyilvánította meg a szívükben a Legfelsőbb Úr. Ez annál is valószínűbb, mivel meglehetősen nehéz lett volna statisztikai úton kikövetkeztetni az egyes születési dátumok és sorsok közötti összefüggést. A másik érv, amely a dzsjótis autenticitását igazolja, hogy az ősi bölcsek mindenféle számítási vagy csillagászati segédeszközök nélkül meg tudták mondani, hogy melyik bolygó hol fog elhelyezkedni egy adott időpontban, akár évezredekre előre vagy vissza.

Alapvető különbségek a védikus és a nyugati asztrológia között

A nyugati asztrológiában használatos zodiákust (jegy-rendszert) tropikus zodiákusnak nevezik, mivel itt a jegyek pozícióját állandónak tekintik a Nap éves pályájához viszonyítva. Ennek megfelelően a Nap minden évben a tavaszi napéjegyenlőség napján (március 21) lép a Kos jegyébe. A védikus asztrológiában ezzel szemben a zodiákus jegyeinek elhelyezkedését az úgynevezett Naksatrákhoz, vagy állócsillagokhoz viszonyítják.

Ezt sziderikus zodiákusnak nevezzük. A megfigyelések szerint a két zodiákus lassan elmozdul egymáshoz képest, ugyanis a Nap a csillagokhoz képest mindig egy kicsit hátrább kerül a tavaszi napéjegyenlőség napján, mint előző évben. Ezt az elmozdulást precessziónak, vagy ajanámsának nevezzük, és az éves értéke mintegy 50 ívmásodperc. Jelenleg a sziderikus zodiákusban kb. 23 fokkal és 50 perccel hátrább helyezkednek el az égitestek, mint a tropikusban.

Valószínűsíthető, hogy a tropikus (vagy nyugati típusú) asztrológia mintegy kétezer évvel ezelőtt vált el a védikustól, mivel ekkor még egybeesett a két zodiákus. A Föld forgástengelye mintegy 25 000 év alatt ír le egy teljes kört a sziderikus zodiákushoz képest, és ezalatt a tropikus zodiákus is egy teljes fordulatot tesz meg a sziderikushoz képest. A tavaszi napéjegyenlőség napja tehát jelenleg a Halak első dekanátusában (tíz fokában) van, és mintegy nyolcvan éven belül a Vízöntőbe fog érkezni. Ezt nevezik egyesek a Vízöntő korszak kezdetének.
A fenti eltérést korrigálandó a nyugati asztrológiában fokozatosan átértelmezték a jegyek jelentőségét, sőt, egyesek egy tizenharmadik házat is be akarnak vezetni. Ez a különbség tehát jelentős eltérést ad már a születési horoszkópok terén is. A védikus asztrológiában a legnagyobb jelentőséget az aszcendens jegyének (a keleti horizonton felkelő jegy) tulajdonítják, mivel ez határozza meg a személy alaptermészetét. A második legjelentősebb a Hold, amely a mentális működésre enged következtetni, és a Nap egyrészt a lélekre, másrészt a fizikai testre, cselekedetekre jellemző. Ezen kívül figyelembe veszik a Mars, Merkúr, Jupiter, Vénusz és Szaturnusz helyzetét.

Az Uránusz, Neptunusz és Plútó helyzetét nem azért nem veszik figyelembe, mert a védikus korban még nem tudtak ezek létezéséről, hanem azért, mert ezek hatásai értelmezhetőek az előző hét bolygón keresztül. A másik két bolygó, aminek szintén nagy jelentőséget tulajdonítanak, a Ráhu és a Kétu. Ezek finomfizikai bolygók, amelyek a Hold felszálló és leszálló csomópontjain helyezkednek el.